Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


VI / 2. Az alvó körüli légmozgások hatása

2008.11.02
VI / 2. Az alvó körüli légmozgások hatása
 
Az alvás során a test hőtermelése megváltozik, lecsökken, így lényegesen kisebb igénybevétel (hőelvonás) is fokozottabb hűtő hatást jelent a test számára. A hőutánpótlásról a szervezet gondoskodik, de mivel hőtermelő képessége nem korlátlan, így előfordulhat, hogy a hőleadás meghaladja a hőtermelést. Ilyenkor a tartalékok nem pótlódnak, hanem tovább csökkennek. Ezért szükség van olyan időszakokra, amikor a töltés folyamatos, és a hőleadás minimális.
A test az általa termelt hő kisugárzása révén környezetét is felmelegíti, ugyanakkor a hőszigetelésében a némiképp felmelegített levegőrétegnek is jelentős szerepe van.
 

Kép

 

 

Bizonyos esetekben, pl.: nyitott ablak esetén, ha a külső hőmérséklet jelentősen eltér a szoba hőmérsékletétől, az alvó körül számottevő légmozgások jönnek létre. Ezeket a légmozgásokat érzékszerveink általában nem észlelik, káros hatásuk azonban megjelenik. A légmozgások a test körül felmelegített levegő bizonyos százalékát elszállítják.

A friss levegő jótékony hatású az egészségre. Azonban figyelembe kell venni a következő hatásokat is.

Nyáron, nyitott ablak mellett este, amikor a külső hőmérséklet még magas, pl. 35oC, a szoba hőmérséklete 30oC. Ilyenkor kívülről melegebb levegő áramlik a lakásba. (Lásd: 22. ábra!) A „hűvösebb levegő” a fajsúlykülönbség miatt mindig lent, a padló közelében található, melynek az értéke lefekvéskor 30oC fölötti. A lefekvéshez készülődő ehhez igazítja a takaróját.

Kép

 

 

Éjszaka folyamán hajnalra a hőmérséklet jelentősen lecsökken. A külső hőmérséklet alacsonyabb, mint a szobában levő. Gyakran leesik 5-10oC-ra. Ilyenkor a légáramlás iránya megváltozik. Most a meleg levegő a szobából kifelé, a hideg befelé áramlik. (Lásd: 23. ábra!) A hidegebb levegő fajsúlya nagyobb, mint a meleg levegőé, ezért az mindig a padló közelében, az ágy magasságában található. Az alvót körülvevő légáramlat hőmérséklete most jóval alacsonyabb, mint lefekvéskor. Az áramló hűvösebb levegő jelentős hőmennyiséget szállít el a test által kisugárzott hőből. A megváltozott viszonyoknak már nem felel meg a takaró hőszigetelő képessége.

 

Kép

 

A szervezet korlátlanul nem képes pótolni a hőháztartás tartalékait, ezért a hosszan tartó hűvös légáramlás meríti azt.
Hosszú idő kell ahhoz, hogy az alvás körülményeit ideálisan be tudjuk állítani. Aki gyakran utazik, különböző szállodákban éjszakázik, és emiatt gyakran váltogatja a fekhelyét, annál nehezen tud kialakulni ennek az egyensúlya!
 
Az említett negatív hatások csökkentése
A hőháztartással összefüggő súlyosabb panaszok esetén éjszaka a hálószoba ablakot nem célszerű nyitva tartani. A kellő szellőztetés és a lakás hűtése miatt a többit azonban igen! Amennyiben éjszaka a külső hőmérséklet túlságosan leesik, a kellemetlenséget okozó légáramlások elkerülésére, a hálószoba ajtajára célszerű felszerelni egy csipkefüggönyt (ami esztétikailag illeszkedjen a lakás adottságaihoz). Így biztosított a hálószoba szellőzése, és nem jönnek létre az alvó körül a korábban említett légáramlások.
 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.