Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


3. A gerinc rendellenességei miatt fellépő panaszok

2008.11.02
 
A gerinc rendellenességei miatt fellépő panaszok
 

Egyre gyakoribbak a különböző gerincpanaszok, már a fiataloknál is. Nő azon betegségek száma, melyek a gerinc rendellenességeiből származnak.

A gerinc-deformitások számos egészségügyi problémát okozhatnak. Azt is megvizsgáljuk, hogy ezen folyamatba miként kapcsolódik a hideg mint károsító elem?

A gerinc a testtartó és mozgatórendszerének legösszetettebb, legbonyolultabb, legkevésbé stabil része.

  • Porckorongokkal fedett csigolyák alkotják.
  • Jelentős szerepe van a test tartásában.
  • Helyes tartását, mozgását szoros ízületek és az azt körülvevő szalagok, izmok, izomcsoportok biztosítják; rugalmasságát az ún. élettani görbületek, valamint a porckorongok között levő lágy, zselészerű állomány adja.
  • A csigolyatestek alkotta csatornában helyezkedik el a gerincvelő. Az innen kilépő idegek behálózzák, és megfelelő vezérléssel látják el az egész testet.
     

    A gerincet érő túlterhelések

 Megfelelő tartásában a körülötte levő szalagoknak, izmoknak nagy szerepe van.

A gyakrabban használt, nagyobb igénybevételnek kitett izmok (évek, évtizedek alatt) erősödnek, kötöttebbek lesznek, és némiképp rövidülnek. A rövidülés mértéke kezdetben kismértékű, de évek alatt számottevő és tartós. Hosszú távú a túlterhelés.

Bizonyos rossz testhelyzetekben végzett munkafolyamatok, pl.: hajlongások, emelések, fokozott terhelést jelentenek a gerinc számára Rövid távú a túlterhelés.

 

A gerinc túlterhelésének nagy szerepe van a gerincpanaszok kialakulására, ezen keresztül különböző egészségügyi problémák megjelenésében. 

 

1)        A fokozott fizikai terhelés, egyoldalú igénybevétel hatása 

 

 

 

Kép                                                       

 Következmények súlyosabb esetekben:

Az ízületek közelítenek egymáshoz, csökken a mozgáshatár, nehezebbé válik a mozgás. Romlik a vérkeringés.

 Az aszimmetrikus terhelés idővel elhúzza a csigolyákat a megfelelő helyzetükből.

A kötött, bekeményedett izmok között haladó idegpályák ingerületvezetése romlik. Emiatt olyan panaszok is megjelenhetnek, melyekről nem is gondolnánk, hogy a gerinc rendellenessége miatt léptek fel, pl.: aranyér, visszérpanaszok egyes szívrendellenességek...

  

 

2)        A hőterhelés

 

Hatásában hasonló, de összetettebb:
A hideg hatására az izomrövidülés nagyobb fokú, mint a fizikai igénybevételkor.
Erőteljes terheléskor a test hajlamos az izzadásra. Megfigyelhető ez a gerincnél, különösen az alsó szakaszánál. Sokszor találkozunk olyan esettel, amikor az így átnedvesedett ruhadarab a testen szárad meg, túlterhelve az izmokat, ezen keresztül az érhálózatot, az idegpályákat, az egész gerincet. Ez tipikus példája a hőterhelés megjelenésének. Ebben az esetben együtt lép fel a fizikai és a hőterhelés.       
A hatás tovább erősödik:
               ha huzat, hideg vagy légáramlás éri a nedves testrészt, gerincet,

               ha a ruházat az izzadt deréktájon szétcsúszik

  

Képgerinc.jpg

Következményei részben azonosak a fizikai terhelésnél fellépőkkel. Ezen túl:

 

 

               Az izzadt, nyirkos bőrfelület hőszigetelése sokkal rosszabb, mint a száraz zsíros bőré.
               A tartós hideg hatásnak kitett területeknél a felületi és a felszín alatt húzódó erek összeszűkülnek, csökken a vérkeringés, valamint a terület hőmérséklete. Ez fokozottabb előidézője a meghűlési gyulladásos folyamatok kialakulásának, az idegpályáknál és a belső szerveknél egyaránt.
Különösen ügyelni kell erre a szklerózis multiplexben szenvedő betegeknek!
 
 
  
 

3) Az alvás során fellépő terhelés

 

Mivel az alvó egy-egy helyzetben hosszabb időt tölt mozdulatlanul, így nem közömbös, hogy az ágy rugalmassága felveszi-e a test alakját. Ha igen, akkor a gerinc megtartja a saját vonalát, ellenkező esetben nem.
 
Ha az ágy túl kemény, és nem követi a fekvő test helyzetét, egészségkárosító hatása két ponton is megjelenik:
               Egyrészt ahol nem ér oda az ágyhoz a test, ott az alátámasztás hiánya miatt a gerinc lesüllyed, és ezért nem tud kellőképpen pihenni.

               Másrészt az a testrész, amely odanyomódik az ágyhoz (pl.: a váll és a csípő), annak romlik a keringése. Köztudomású, mennyire fontos a jó keringés. Ahol ez lecsökken, ott előbb-utóbb problémák lépnek fel. Ezenfelül, ha rossz az ágy hőszigetelése, a nevezett testrészek áthűlnek, a negatív hatások halmozottan jelentkeznek. Ebből hosszú távon kellemetlenségek származnak.

 

  Kép 

A rugalmas fekhely felveszi a test alakját, a gerinc tehermentes, jobban pihen.

 

 

   

Kép

Kemény fekhely:  A csípőt és a vállat megtámasztja, és a gerinc elhúzódik
 
 
 
 
 
 
takaroski.jpg
 

Túlterhelést jent és  elváltozást okoz, ha a test egyes területei másként vannak betakarva.

Lásd: ellentmondó élethelyzetek...

 

 

  

4) Többirányú, azonos hatású terhelések következményei

 

 A többirányú igénybevétel miatt az érintett gerincszakasz évek alatt túlterheltté válik. A különböző terhelések egymás hatását felerősítik. A gerincet érő nem szimmetrikus terhelések az egyik izomcsoportnál nagyobb összehúzódást eredményeznek, mint szimmetrikusan elhelyezkedő párjuknál. Ez évek alatt rendellenességeket, deformitásokat okozhat, ami alapot szolgáltat a becsípődéseknek, gerincsérv kialakulásának. Ezek megjelenése többnyire két lépcsőben figyelhető meg:
 
               Tartós terheléskor fellép az izmok fokozott összehúzódása, csökken a mozgáshatár, és némi érzékenység már tapasztalható a gerincnél, komolyabb tünet azonban nem jelentkezik.
                   A már megrövidült szalagokat egy újabb erős, olykor rövid idejű terhelés éri. Ez jóval később következik be. Egy váratlan mozdulat, egy újabb terhelés, és a kötött izmok még feszültebbé válnak, és elmozdítják a csigolyákat a megváltozott helyzetükből.Kép
 
Kép

A csigolyák közt levő lágyabb, zselészerű állomány kipréselődhet. Ha ez nagymértékű, akkor a kitüremkedett rész nyomhatja az idegeket, és megjelennek a tünetek. Így a gerincet ért túlterheléskor újabb panaszok lépnek fel: pl.: fájdalom, zsibbadás, becsípődés, rendellenes működés különböző szerveknél, stb.

  A becsípődés mértéke és helye szerint változatos tüneteket okozhat. A panasz sokszor más jellegű, mint ami a kiváltó hatás jellegéből következne. A gerinc alsó szakaszának túlterhelése olyan tünetet okozhat, amely meglehetősen távol esik egyrészt a gerinctől, másrészt a kiváltó ok típusától.

 
 
 
 
Egyes aranyér-, visszérpanaszok(!) hátterében a gerinc említett rendellenessége húzódik meg. A gerinc alsó szakaszánál lépnek ki azok az idegek, melyek az altest bizonyos területeinek beidegzését végzik. Amennyiben ennél a gerincszakasznál elváltozás keletkezik, az itt áthaladó idegek nem képesek megfelelően szabályozni az adott területeket.
 Az idegbecsípődések, a borda közti ideggyulladások (melyek változatos tünetekben jelennek meg) sok esetben ezekre az okokra vezethetők vissza.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.